Exkluzív

Kortárs utazónk: Kiss Tibor énekes, gitáros, dalszerző, szövegíró, képzőművész

 

 

 

 

Kiss Tibit, a Quimby frontemberét szerettük volna faggatni külföldi utazásairól, ezúttal Londonra fókuszálva. Mit szokott megnézni, merre szokott járni, mit tud ajánlani a Londonba utazóknak, ami nincs feltétlenül benne a bedekkerekben, és így tovább. Faggatásról azonban szó sem lehetett. Amint összetalálkoztunk a kis budai mellékutcában - ő napszemüvegben, szinte kérdezés nélkül, azonnal elkezdett ömleni belőle a szó.

- Ha én járom a világot, akkor a legtöbb ilyen nyugati típusú városban a célirányos cselekedeteim közé tartoznak, tehát ahova mindenképp ellátogatok, a bolhapiacok, a hangszerboltok, esetleg a szórakozó negyed.  Konkrétan Londonnál például tudom ajánlani a Portobello-t, ez kicsit polgáriabb, kicsit drágább, és a Camden Town-ban levő Camden-i piacot - ami szintén nem a legolcsóbb kategória, de a hangulat miatt is mindenképp érdemes megnézni. Aztán a Brick Lane környékét, ami igazából olyan, mint amilyen Camden volt 15-20 évvel ezelőtt. Aki igazi csemegékre vágyik, annak a "car boot sale"-t, ami lényegében csomagtartó-piacot jelöl, amikor is különböző emberek autó-csomagtartókból mindenféle kacatot árulnak. Ennek a hétvégi verziója nagyobb, hétközben pedig kisebb "car boot sale"-ek vannak szerte a városban. Az Arsenal stadionhoz közel van az egyik ilyen piac, hogy is hívják...,  talán Highbury Road.

 

Quimby: Ultravaló

 

 

A hangszerboltok Londonban elég drágák, de mindenképp érdemes ellátogatni a Soho-ban levő Denmark Street-re, ahol legalább - ha mást nem is - nyálat csorgathatunk a kiváló hangszerekre. És esetleg ki lehet próbálni, hogy milyet szeretnénk, egyszer, majd, mert azért azt tudni kell, hogy London nem a legolcsóbb városok közé tartozik hangszervásárlás tekintetében.

Ami a szórakozó részt illeti, szintén tudnám ajánlani a Camden Town-i vagy Camden-i klubokat, és persze a már emlegetett Soho-t, ahol szintén rengeteg klub található. Igazság szerint én konkrét programokra szoktam járni, azt nézem ki, hol van az a program, ami engem érdekel. Brick Lane-ben is válogathatunk a sok klub között. Létezik kint egy kulturális életről szóló újság, beleértve az éjszakai életet is, a neve Time Out. Érdemes felnyalábolni egy ilyet és abból mazsolázni az aktuális programokat.

Ha az ember általános turistaként utazik Londonba és ezeket a helyeket megnézi, akkor gyakorlatilag már egy nagy részt látott Londonból. Persze vannak olyan kötelező körök, mint a London Eye, a Hyde Park és környéke, és nyilvánvalóan a belváros. Ezek szépek. A Soho-ban is lehet nagyokat sétálni. Ha a Soho-ban, illetve annak környékén éjszaka az ember a barátnőjével járkál, ne csodálkozzon, ha esetleg nem őt nézik meg, hanem a férfi hátsókat, az én barátnőm életemben először ott volt féltékeny, merthogy őt gyakorlatilag emberszámba sem vették, az én fenekemet pedig igen erőteljesen és gátlástalanul stírölték. Egyébként nagyon vicces, mert van itt egy "Gay Hussar" nevezetű magyar étterem, aminek a nevében a „gay" anno még boldogságot, vidámságot sejtető szó volt, de ugye ma már a meleg közösségeknek a fedőszava, ami az utóbbi években, évtizedekben nyerte el ezt az új szleng jelentését.

 

Budapest Bár: Ezt a nagy szerelmet

 

 

Ha be-betérünk egy igazi londoni pub-ba - amit szintén nagyon sok helyen megtehetünk -, máris megtapasztalhatjuk azt a bizonyos igazi londoni feelinget. Számomra izgalmasabbak a kicsit külvárosi, kicsit punk-os, kicsit az úgymond segélyekből élő művészek kultúrközegének a helyei, ezért említettem inkább a Brick Lane környékét vagy az előbbieket, de nyilvánvalóan mindenki oda menjen, amit szeret.

Ami még egy picit furcsa, hogy egy átlagos szállás Londonban nagyon sokszor szűkösnek bizonyul nekünk, magyaroknak, mert a térélményünk kicsit kevesebb lesz. Ez egyébként nagyon sok európai nagyvárosra igaz, mert igen drága az ingatlan, és ezért viszonylag szűkek - de tűrhetőek - azok a fajta szállások, ahol - mondjuk - egy magamfajta ember már boldogan elvan.

- Tudsz ilyenre példát mondani?

- Á, hát ilyenből millió van, és attól függ, ki milyen környéken szeretne lakni.

- És ti hol szoktatok?

- Nekünk foglalnak a kinti szervezők, vannak ezek a tipikus londoni, téglás, egy-kétemeletes házak meredek lépcsőkkel, amikben sok kicsi szoba van, kb. háromszor annyi, mint amennyit én beletennék. De ettől függetlenül, ha többen megyünk, akkor azért olyan kellemes érzet, hogy együtt van a csapat.

Nagyon jó a közlekedése Londonnak, tulajdonképpen, ha egy Oyster Card-ot veszünk, amit feltölthetünk, gyakorlatilag 10 Fontért az egész várost bejárhatjuk, mert egy idő után így a buszra nem kell fizetni. Sokszor nem is értem azokat az emeletes buszos turistákat, akik megveszik a drága jegyeket a turista buszra. Én úgy szoktam várost nézni, hogy felülök egy sima emeletes buszra, odamegyek az elejére, és gyakorlatilag helyi BKV jegyáron nézhetek várost.

 

 

Quimby: A következő buszon

 

 

- Ismersz esetleg olyan foglalt házat Londonban, mint amilyen Berlinben a Tacheles-ház, vagy amilyenek Koppenhágában, a Christiania-ban vannak?

- Nem, ilyet konkrétan nem ismerek. De vannak egyéb érdekes dolgok, Jimmy Page például egy templom-szerűségben lakik. Vagy az sem furcsa, ha az ember összefut egy-két világsztárral a belvárosban. Mondjuk, ha szembejön vele az utcán az Oasis énekese, senki nem fog meglepődni. Jó, ők épp Manchester-ből valók, de ha egy londoni zenekar vagy színész szembejön veled az utcán, az egyáltalán nem furcsa.

- A bolhapiacokon mit szoktál venni? Milyen konkrét dolgot vettél vagy vettetek mostanában?

- Apróságokat szoktam venni, vagy olyasmit, ami kint jóval olcsóbb, illetve amit itthon egyáltalán nem lehet kapni. A trombitásunk vett magának nemrég egy igazi, nagyon frankó indián bőrkabátot, amit már gyerekkora óta szeretett volna. Tehát ilyen speckó dolgokat, de igazság szerint a csillagászati látcsőtől a régi csillárokig, régi kilincsig, a rozsdás szögig, bizonyos hangszereket, mindent lehet, nyilvánvalóan drága dolgok is vannak, de ki lehet fogni olykor-olykor holmikat jó áron is.

- És bakelit lemezek is doszt?

- Persze, rengeteg bakelit is van. De én - bár ez ellenreklám - inkább a berlini bolhapiacon szoktam többet vásárolni, mert az nagyon jó és sokkal olcsóbb. Például most vettem ezt a napszemüveget, ez volt 10 Euro, vettem 5 Euro-ért egy nagyon érdekes, nagyon furcsa szecessziós esernyőt, lámpákat, és ilyen dolgokat. Sajnos az orrom előtt vittek el 40 Euro-ért egy kis akusztikus gitárt. Ezekben a bolhapiacokban az a fajta gyerekkori varázs van, az a bizonyos padlás-romantika, amikor is lehet valami olyan kincset találni, ami esetleg másnak nem érték, de számunkra az. Tehát, aki szereti ezt a fajta romantikát a shoppingolásban, annak ajánlom inkább a bolhapiacokat. Én sokkal jobban csípem, mint bemenni egy plaza-ba és megvenni a futószalag-termékeket, de hát ez is ízlés dolga.

- Van valami olyan különleges esemény, koncert, ahol nemrégiben jártál, illetve hogyan választod ki, mire mész el?

- Ha van valami olyan, amit ismerek és érdekel, és Londonban nagyon nagy a szórás, sokszor világsztárokat meg lehet nézni pl. 3-400 fős klubokban. Hogy mi ilyen nagyon csillogó szemmel nézünk Londonra, az ott megszűnik, mert az ottani élet sokkal keményebb, például ha két sörös rekeszt összetolnak, az ott már színpad. Tehát nincsenek annyira elkényeztetve se a közönség, se a zenekarok. Rendszeres az is, hogy egy este akár 3-4 zenekar is föllép 30-40 perces műsorokkal. Inkább ez a sztenderd, nagyon ritkán szoktak 2 órás koncertet adni. De akár ad hoc jelleggel is be lehet nézni olyan helyekre, ahol nincs belépő, hogyha bele akarunk szagolni az életbe, és ha esetleg nem találunk olyat, amire kifejezetten kíváncsiak vagyunk. Én is szoktam így tenni, beugrom klubokba, amikről tudom, hogy jók. Hogy ki hova ugorjon, az attól függ, ki milyen műfajt szeret. Ott van az „Ain't Nothin But..." blues bár, ha például blues-t szeretnénk, ez is akkora, mint egy kicsit nagyobb konyha. Ha esetleg Ian Siegal fellép a városban - aki egy nagyon kedves barátom, szoktunk együtt muzsikálni - valamilyen bárban vagy kocsmában, őt nézzék meg, nem fognak csalódni.

 

Közös zenélés: Ian Siegal és Kiss Tibor

 

 

- És jazz fronton mi a helyzet?

- Legutóbb a Ronnie Scott's Club-ba szerettünk volna bemenni a Soho-ban, de sajnos „sold out" volt, így nem sikerült.

- Cigizés a klubokban?

- „Outside". Vannak próbálkozások itt-ott, félig kint vagyok, félig bent vagyok. De tartják, isznak valamit, aztán kimennek cigizni.

- Tibi, nagyon szépen köszönjük, további jó zenélést és jó utazásokat kívánunk!

 

 

Quimby: Sail away