Olimpia 2012 London
A XXX. Nyári Olimpiai Játékokat 2012. július 27-től augusztus 12-ig immár harmadszor, Londonban rendezik meg. Ezzel London sporttörténelmet ír, ugyanis ezelőtt soha egyik ország városa sem rendezett háromszor olimpiát. 1908, 1948 után 2012-ben tehát ismét az Egyesült Királyság fővárosa, London lesz a házigazda, ami a négykörös szavazáson Moszkvát, New Yorkot, Madridot és Párizst utasította maga mögé.

Az olimpia miatt London számos kerületét felújítják vagy átépítik, ahol a játékokat rendezik majd. Emellett olyan ideiglenes helyszínek is otthont adhatnak valamely sportágnak, mint a méltán híres Hyde Park.
A londoni közlekedésben is jelentős fejlesztések várhatóak, a szervezők ugyanis azt tervezik, hogy az olimpiai játékok rendezvényeit a látogatók, kizárólag tömegközlekedési eszközökkel is el tudják majd érni. Ehhez a terveik közt az szerepel, hogy a Parkban, tíz különálló vasúti vonal fog működni, amely mintegy 240000 utas szállítására lesz képes óránként.
A londoni olimpia rendezvényeire elérhető jegyek számát 8 millióra becsülik, és az ígéretekhez híven, az összes jegy legalább felének az ára 20 £ alatt lesz.

Versenyszámok:
- Asztalitenisz: : ExCeL London a London City Airport közelében a kelet-londoni Royal Victoria Docknál.
- Atlétika: Olympic Stadium. A maratont a 2012-es maratoni pályán rendezik meg, mely a Tower Bridge-től a stadionig tart.
- Birkózás (kötöttfogású és szabadfogásúbirkózás): ExCeL London a London City Airport közelében a kelet-londoni Royal Victoria Docknál.
- Cselgáncs: ExCeL London a London City Airport közelében a kelet-londoni Royal Victoria Docknál.
- Evezés: Eton Dorney,a Windsor Castle közelébe, Londontól körülbelül 25 mérföldre nyugatra.
- Gyeplabda: : Hockey Centre az Olympic Park északnyugati részén
- Íjászat: Lord´s Cricket Grounds.
- Kajak-kenu (kajak-kenu szlalom versenyszámok): Broxbourne, River Lee Country Park a Lee Valley Parkban Hertfordshire-ben, az olimpiai falutól 30 km-re északra.
- Kajak-kenu (síkvizí kajak-kenu versenyszámok): Eton Dorney,a Windsor Castle közelébe, Londontól körülbelül 25 mérföldre nyugatra.
- Kerékpározás (közúti kerékpározás, kerékpározás pályán, hegyi kerékpározás, gördeszkázás[48] BMX-verseny versenyszámok): Regent´s Park. VeloPark az Olympic Park északi részénand és a Mountain Bike-os számoknak a Hadleigh Farm .
- Kézilabda: Handball Arena az Olympic Park nyugati részén.
- Kosárlabda: Basketball Arena (az Olympic Stadiumtól északra) az Olympic Parkban és a North Greenwich Arenában.
- Labdarúgás: Az Egyesült királyságban országszerte számos stadionban. A döntőt a Wembley stadionban játsszák.
- Lovas sportok (lóugratás, díjugratás versenyszámok): Greenwich Park
- Sportlövészet: Royal Artillery Barracks. Woolwich Common London északkeleti részén, a világörökség része ként számon tartott Greenwich Park közelében.
- Ökölvívás: ExCeL London a London City Airport közelében a kelet-londoni Royal Victoria Docknál.
- Öttusa: Olympic Stadium, Greenwich Park
- Röplabda (beltéri röplabda versenyszámok): Indoor Earls Courts.
- Röplabda (strandröplabda versenyszámok): Horse Guard Parade
- Súlyemelés: ExCeL London a London City Airport közelében a kelet-londoni Royal Victoria Docknál.
- Taekwondo: ExCeL London a London City Airport közelében a kelet-londoni Royal Victoria Docknál.
- Tenisz: Wimbledon
- Tollaslabda: Greenwich Arena
- Torna (műtorna, ritmikus gimnasztika és ugrószőnyeg versenyszámok): Greenwich és North Greenwich Arenas
- Triatlon: Hyde Park.
- Vitorlázás: The Weymouth and Portland National Sailing Academy, Anglia keleti partjinál.
- Vívás: ExCeL London a London City Airport közelében a kelet-londoni Royal Victoria Docknál.
- Vízi sportok: (részterületei: műugrás, úszás, szinkronúszás és vízilabda: az Olimpiai Parkban az Aquatic Ceenterben
Jegyek 2011 tavaszától kaphatóak az ismert jegyirodákban.

forrás: nso.hu
A Londoni Szállodák .hu rengeteg olcsó és minőségi szállást, hotelt kínál az Olimpia idejére. Szabad szobák megtekintéséhez kérjük használja a lap tetején található szálláskeresőt.